„Örökségünk az innováció“ – Hazatér a Tungsram
April 19th, 2018

„Örökségünk az innováció“ – Hazatér a Tungsram

A több mint 120 éves múltra visszatekintő, nagymúltú, és nagysikerű Tungsram márka ismét magyarországi márkává válik! Idén februárban a jelenlegi tulajdonos, a GE Lighting bejelentette, hogy többek között európai üzletágát is eladja, melynek ezentúl új tulajdonosa Jörg Bauer lesz, a Tungsram Csoport elnök-vezérigazgatója.

Az 1896 óta működő vállalkozás nem csupán gyártással, hanem laboratóriumi kutatással is foglalkozik. A Tungsramnak köszönhető az izzólámpa világméretű elterjedése, a rádiócső gyártás, és még számos új szabadalom, és termékgyártás.

1989-ben a General Electric felvásárolta a Tungsramot, azonban idén áprilistól új tulajdonosi kézbe kerülnek a magyarországi egységek. Budapesten Fényforrásgyár (ikonikus Váci út 77. szám alatti épületegysége), Nagykanizsán fényforrásgyár és logisztikai központ, Kisvárdán halogén- és autóipari lámpagyár, Zalaegerszegen és Hajdúböszörményen pedig alkatrészgyár kerül vissza a Tungsram tulajdonába.

Jörg Bauer szerint „a világpiacon prémium kategóriájú, európai márkaként lesz jelen a Tungsram, amely egyúttal folytatja a Tungsram történetét, immár nemzetközileg sikeres, innovációra épülő márkaként.“

Forrás:
https://www.penzcentrum.hu/vallalkozas/itt-a-bejelentes-legendas-magyar-marka-ter-vissza-hazankba.1065302.html

 


Vissza